Könyvtár
Könyvtárunk vázlatos története, jelenlegi helyzete
Az orosházi 4. Számú Általános Iskola 1978. szeptember 1-jén nyitotta meg kapuit a diákok előtt. Felépítését társadalmi igény sürgette, hiszen az orosházi üveggyár szomszédságában lakótelep épült. A társadalmi igényt tettek követték, s a társadalmi összefogással felépült iskolát birtokba vették a gyerekek. Ekkor alakult meg iskolánk könyvtára is. Először tágasnak mondható – kb. 40 m2 – alapterületű helyet kapott a tornatermi szárny legvégén. 1980 tavaszán azonban a tornaöltözővel egybenyíló orvosi szobába került (20 m2), a helyén a második technika tantermet rendezték be. Eddig az időpontig Vidovenyecz Anna látta el a könyvtárosi feladatokat, majd Kiss Valéria pályakezdőként vette át tőle. Hosszú éveken keresztül – mint ahogyan az a lakótelepi iskolák esetében lenni szokott – 24 osztálynyi gyermek igényeit elégítette ki a könyvtárunk ezen a helyen. Majd a zsúfoltságot megszüntetendő - a gyermeklétszám csökkenése miatt – a földszinti folyosó egyik tantermébe került az olvasótermi állomány. Ez a hely 34 olvasóhellyel szolgált az ide látogatóknak.
Alapítványi segítséggel egy év után vadonatúj polcrendszer került ide, pályázati pénzből televíziót vásároltunk, ajándékba video- és dvd-lejátszót kaptunk. Ekkoriban már 2 számítógéppel büszkélkedhetett könyvtárunk.
A fordulatot a 2007. évi teljes körű iskolafelújítás jelentette, ezután költöztünk új helyre. Kölcsönzőkönyvtárunk egybenyílik a tágas olvasóteremmel, az átjárás biztosított a számítástechnika tanterembe is. A könyvek elhelyezése megoldott. Olvasótermünkben 32 olvasói hely van. A könyvtári foglalkozások mellett az alsó- és felső tagozatos szakórák, a szabadidős foglalkozások színtere igen gyakran. Az információk keresését 2 tanulói számítógép segíti a könyvtáros gépe mellett.
A könyvtári állomány feldolgozása továbbra is a Szirén könyvtári programmal folyik.
Könyvtárunk további elérhetősége: czinakonyvtar.blog.hu