Nyári bentlakásos tábor
A TÁMOP-3.3.14.A-12/1-2013-0015 „Kéz a kézben” – Dombegyház és Orosháza testvériskolai kapcsolata a fenntartható és környezettudatos fejlődésért pályázat keretében iskolánk 24 tanulója Bugacon, a Csemete Oktatóközpontban táborozott a testvériskola tanulóival együtt 2014. 07.02-07.06. között, 4 éjszaka, 5 nap. A tanulók közös programokon vettek részt, melyek elsődleges célja a természet és a környezetünk szépségeinek a megismerése és megbecsülése és a közös szórakozás volt. Ennek megfelelően a következő programokban vettek részt:
- Gyalogtúrák Bugac pusztán, melynek során különféle növényekkel, állatokkal, bogarakkal ismerkedtek s pihenésként „métát” játszottak és számháborúztak.
- Az első éjszaka a pusztán gyalogolva a sötétben kiállták a bátorságpróbát s közben a csillagok állásából tanultak tájékozódni s az erdő hangjait próbálták meghallani.
- Részt vettek egy lovasbemutatón és megnézték az ősborókás maradványait, mely sajnos leégett és megtudták, hogy ezen a helyen katonai gyakorlatokat is tartottak. Ez is rávilágított arra, mennyire törékeny a természet, és felelőtlen az ember.
- Az egyik gyalogtúra során az erdőben orosz hagyatékként egy katonai bunkert és az erdőn túl ismét hadgyakorló helyet néztek meg. A pusztán szétnézve megjegyezték, hogy milyen jó, hogy ma már szürke marhák legelésznek itt is.
- A hazautazás előtti utolsó nap egy erdészeti múzeumot látogattak meg. Beültek az erdészeti munkagépekbe, a múzeumban pedig Bugac puszta élővilágával ismerkedtek.
- A táborban még különböző programokban vettek részt: pizza- és szalonnasütés, szabadtéri mozizás, parasztolimpia: íjászat, csizmadobó, favágó és karikás ostorcsattogtató verseny.
A tanulók és kísérőik kb. 42 km-t túráztak négy nap alatt. A gyerekek jól érezték magukat s reméljük, hogy az erdészet mottója szerint „Őrzik a természet bizalmát!”