Innováció

Innováció

Innováció a TÁMOP 3.1.4.-08/2. pályázatban

Az innováció címe: "Harmóniában önmagaddal, harmóniában a világgal"
Az innováció tömör tartalmi leírása: A projekt időtartama alatt a tanulók az egészséges életvitel módozatait, formáit sajátíthatják el. Az elméleti ismeretek mellett nagy hangsúlyt kap a mindennapokban való gyakorlati alkalmazás.

Az innováció újdonságértéke az intézmény életében:
Tagintézményünk eddig is nagy hangsúlyt fektetett az egészségnevelésre, de ebben a tanévben először rendeztük meg egy hónapos projekt formájában. Novemberben az eddig megszokottnál koncentráltabban, hangsúlyosabban volt jelen a téma a tanórákon. A megvalósítás területe inkább a szabadidőre tevődött át, mivel az egészséges életmód az iskolán kívül a hétköznapokban is folyamatosan meghatározó kell, hogy legyen tanulóink életében. Újdonság volt még, hogy a hónap végén a felsősök körében kérdőíves formában mértük az elégedettséget, mely alapján a sikerkritériumot kontrolálni tudtuk.

A humáneroforrás:
A tagintézmény tantestülete mellett az iskolaorvos, védőnő, kortársoktatók (3fő) és szülők vettek részt a projekt megvalósításában.

Információk az innovációt hasznosítók számára: Az innováció típusa:

  • Tanulásszervezési eljárások
  • Oktatási-nevelési módszerek
  • Tananyagfejlesztés

Az innováció mely intézménytípusban alkalmazható:

  • általános iskola

Az innováció megvalósításához szükséges időkerete: 4 hét

 

"Az egészség olyasmi, mint a gondosan égetett gyertya. Ha körültekintő figyelmet
szentelünk gyertyánknak, sokáig fog égni."
/Manfred Kets De Vries/

 

A projekt helye: Orosháza Város Általános Iskolája és Pedagógiai Szolgáltató Intézménye Czina Sándor Tagintézmény
A projekt ideje: 2009. november
A projekt címe: Harmóniában önmagaddal, harmóniában a világgal
Felelose: Kunstár Sándorné, osztályfőnökök, osztálytitkárok (tanulók)
Szervezeti keretei: szabadidős foglalkozások

A project célja:
Az egészséges életmód iránti igény felkeltésével, az iskolai életmód tudatos alakításával, tananyagon kívüli ismeretanyag nyújtásával a gyermeki személyiség olyan irányú fejlesztése, melynek során tanulóink képessé válnak az egészséges életvitelre, közvetlen környezetük önálló megismerésére, meglévo ismereteik alkalmazására, valamint az egészséges életvitel kialakítása érdekében történo tudatos cselekvésre.

Sikerkritérium:

  • Az elméleti és sportversenyekbe az osztályok legalább egy csapattal beneveznek.
  • A hónap végi kérdoíves felmérés legalább 75 %-os elégedettséget mutat.
  • Szociális- életviteli és környezeti kompetencia (szocializáció, együttműködés, empátia, tolerancia, kompromisszumkészség fejlesztése)
  • Anyanyelvi kompetencia (kifejező – verbális/nonverbális – készség, kreatív nyelvhasználat fejlesztése)
  • Természettudományos kompetencia (ok-okozati összefüggések megláttatása, felelősségvállalási készség fejlesztése)
  • Kezdeményezőképesség és vállalkozói kompetencia (új dolgok iránti érdeklődés felkeltése, kreativitás, kockázatvállalási készség fejlesztése)
  • Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség (esztétikai és művészeti tudatosság-érzék, önkifejező képesség fejlesztése)

 

Ssz.:

Tevékenység Felelős Határidő Eszközök Megjegyzés
1. Tervezés/előkészítés
  Előzetes tevékenységek Kunstár Sándorné október 30. meghívók, levelek  
2. 1. hét
  Közös zenés mozgás a felsős aerobic szakkör vezetésével – minden hétfőn Püski Gáborné és a 2. évfolyam nov. 2-9-16-23. magnó, sportszerek  
  Almamag (osztály szinten), valamint joghurtos címke (egyéni) gyűjtésének meghirdetése Novák Tünde és az 1. évfolyam november 6. plakát, felhívó levél  
  Plakátpályázat – "Ételem az életem" címmel osztályoknak Novák Tünde és az 1. évfolyam november 6. plakát, felhívó levél  
  Természetfotók kiállítása az emeleten és a földszinten Adamcsik Norbert és az 5. évfolyam november 3.    
  Rajzpályázat "Mese az egészségrol, avagy…" Balogh Sándorné november 2. plakát, felhívó levél  
  Döngető derbi a vándorzászlóért korcsoportonként Debreczenyi-Gombkötő Erika és az osztálytitkárok november 5. felhívó levél, nevezési lap  
3. 2. hét
  Dr. Csányi Ágnes iskolaorvos előadása a helyes táplálkozásról Kunstár Sándorné november 11. projektor  
  Egészségvédelmi TOTO (egyéni) Szépné Demkó Ildikó és a 3. évfolyam a hét folyamán plakát, felhívó levél  
  Dr. Csányi Ágnes iskolaorvos filmvetítéssel egybekötött előadása a dohányzás káros hatásairól Kunstár Sándorné november11. projektor  
  Egészségvédelmi TOTÓ 1. forduló Vincze István a hét folyamán    
  Önismereti tréning mentálhigiénés szakember és a 6. évfolyam november12. plakát, felhívó levél  
Ssz.: Tevékenység Felelős Határidő Eszközök Megjegyzés
4. 3. hét
  Mézkóstolás, méhészeti bemutató és kiállítás Szatmáriné Kajári Gabriella és a 4. évfolyam november 18. asztalok, padok, tányér, kiskanál  
  Játékos sorverseny korcsoportonként Héjjáné Márfi Marietta
Podmaniczki Éva
a hét folyamán plakát, nevezési lap  
  Te+a Suli=TEASULI – teadélután Vashegyi Ágnes és a 7. évfolyam november 18. asztalok, poharak  
  Egészségvédelmi TOTÓ 2. forduló Vincze István a hét folyamán    
  Önismereti tréning mentálhigiénés szakember és a 6. évfolyam november 19. plakát, felhívó levél  
5. 4. hét
  Gyümölcssaláta készítése osztályonként tanítók, gyerekek a hét folyamán gyümölcs, edények, konyhaeszközök  
  Egészségvédelmi csapatverseny korcsoportonként Haid Mostefané november 26. feladatlap, rajzeszközök, ragasztó  
  Projektzárás, eredményhirdetés Kunstár Sándorné nnovember 27. oklevelek, tárgyjutalmak  
  Kiállítás a hónap folyamán készült produktumokból Balogh Sándorné és a 8. évfolyam november 26. színes karton, ragasztó  
  Egészséges életmód csapatverseny Kiss Valéria november 26. feladatlap, egészségügyi láda  
  Projektzárás, eredményhirdetés Kunstár Sándorné november 27. oklevelek, tárgyjutalmak  
6. Utómunkálatok Adamcsik Norbert
Kunstár Sándorné
december 10.