3 hetet meghaladó projekt

3 hetet meghaladó projekt

Környezetvédelem /3 hetet meghaladó projekt/

Célja: A tanulók megismertetése a szukebb környezet jellemzoivel, s a tágabb társadalmi és természeti folyamatok törvényszeruségeivel. Gyakorlati példákon keresztül észrevétetni a kedvezo-kedvezotlen folyamatokat, a családok, munkahelyek felelosségét. Így elosegíteni a mai kisiskolások környezettudatos felnotté válását.
Sikerkritériuma: A tanulók 70%-ának tetszettek és hasznosnak találták a foglalkozásokat; felszólítás nélkül is vigyáznak a tanterem rendjére; takarékosan bánnak az energiával és a vízzel; a következo hulladékgyujtésen is eredményesek lesznek; folyamatosan gyujtik a szárazelemet; télen etetik a madarakat; társaikat is környezettudatos magatartásra buzdítják
Időtartama: 2009. november 2-tol 2009. november 26.
Szervezeti keretei: tanítási órák, szabadidos foglalkozások
Felelőse: Szatmáriné Kajári Gabriella
Projekttermék: tabló, rajz, plakát, zöldség-és gyümölcsbáb, napló

Levél a szülőknek:

Tisztelt Szülők!

Ismeretes Önök előtt, hogy gyermekük részt vesz a TÁMOP 3.1.4 pályázat által támogatott kompetencia alapú oktatásban. A pályázat része esetünkben egy három hetet meghaladó projekt lebonyolítása november első három hetében.
Ennek témája: Környezetvédelem.
Az első héten az előkészítés, szervezés, a feladatok kijelölése történik meg. A második héten a tényleges témafeldolgozás. Ezzel foglalkozunk szövegértés-szövegalkotás órákon, egy matematika, egy környezetismeret, egy rajz, egy technika, egy informatika órán, s két délutáni szabadidős foglalkozáson. A harmadik héten kiállítjuk a gyerekmunkákat, s a gyűjtött anyagot. A program része lesz, hogy november 10-én, kedden 10 órakor elmegyünk a kutyamenhelyre. A gyerekek szállítását szülői segítséggel oldjuk meg. Gyűjteni olyan dolgokat kell, amin rajta van az "újra hasznosított" embléma.
Köszönöm segítségüket: Szatmáriné Kajári Gabriella
osztályfőnök

Orosháza, 2009. nov. 2.

  Tevékenység Felelős Határidő Eszközök Megjegyzés
1. Tervezés/előkészítés
1.1 Megbeszélés a kollégákkal Szatmáriné Kajári Gabriella 2009. okt. 22. Tájékozódás a szakirodalomban  
1.2 Szülők tájékoztatása Szatmáriné Kajári Gabriella 2009. nov. 2. levél  
2. Megvalósítás/végrehajtás
2.1 Szöv.é.szöv.a.: A projekt indítása, témák kiválasztása Szatmáriné Kajári Gabriella 2009. nov. 5. Szakkönyvek, a gyerekek tapasztalatai  
2.2 Szöv.é.szöv.a.: Naplóvezetés megbeszélése, tetszésnyilvánítás formája Szatmáriné Kajári Gabriella 2009. nov. 5. A naplóvezetés tartalmi és formai jegyeinek megbeszélése; a "smile" , mint tetszésnyilvánítási szimbólum  
2.3 Szöv.é.szöv.a: Ismeretterjesztő film megtekintése a hulladékhasznosításról Szatmáriné Kajári Gabriella 2009. nov. 6. Dvd film  
2.4 Szöv.é.szöv.a.: A szelektív hulladékgyűjtés fogalma ; gyűjtőmunka indítása Szatmáriné Kajári Gabriella 2009. nov. 6. ÖKO kht munkafüzete; "újrahasznosítható" és "természetbarát termék" szimbólumának bemutatása  
2.5 Szabadidő: Tanulmányi séta Szatmáriné Kajári Gabriella 2009. nov. 6. A gyűjtőkonténerek színének megfigyelése  
2.6 Szöv.é.szöv.a.: A szelektív hulladékgyűjtés Szatmáriné Kajári Gabriella 2009. nov. 9. Rendszerezés. A szemét és a hulladék fogalma. A komposztálás.Feladatlap  
2.7 Körny.ism.: A madarak haszna Püski Gáborné 2009. nov. 9. Madáretetés.Költözomadarak.
Irodalmi szemelvények. Feladatlap.
 
2.8 Szatmáriné Kajári Gabriella Szöv.é.szöv.a.:Mit tehetünk a természet rendjének megóvásáért? 2009.nov. 10. Tanácsok adása, célok meghatározása csoportmunkában  
2.9 Szöv.é.szöv.a.: Ilyen volt, ilyen lett… Szatmáriné Kajári Gabriella 2009.nov. 10. Plakátkészítés  
2.10 Rajz: Tájkép készítése préselt falevelekből Juhász Józsefné 2009.nov. 10. Tájképkészítés csoportmunkában  
2.11 Szöv.é.szöv.a.: Kutyaságok Szatmáriné Kajári Gabriella 2009.nov. 11. Hirdetések, ism.közlő táblák, szövegek tudatos olvasása; következtetések  
2.12 Szöv.é.szöv.a.: Kutyaságok Szatmáriné Kajári Gabriella 2009.nov. 11. Hirdetések, ism.közlő táblák, szövegek tudatos olvasása; következtetések  
2.13 Technika: Bábok készítése zöldségbol, gyümölcsből Juhász Józsefné 2009.nov. 11. Kreativitás, fantázia fejlesztése a bábkészítés során  
2.14 Szabadidő: Origamizás Püski Gáborné 2009.nov. 11. Környezetünkben gyakran eloforduló növények, állatok hajtogatása  
2.15 Informatika : Teszt a hulladékgyujtésről Dienes István 2009.nov. 12. Ismeretek rendszerezése  
2.16 Szöv.é.szöv.a.: Látogatás a városi komposzttelepre Szatmáriné Kajári Gabriella 2009.nov. 12. A komposztálási lehetoség bemutatása, a munkafolyamatok megtekintése  
2.17 Szöv.é.szöv.a.: Látogatás a kutyamenhelyre Szatmáriné Kajári Gabriella 2009.nov. 12. Kik gondoskodnak a gazdátlanul maradt állatokról? Felelősségérzet befolyásolása  
2.18 Szabadidő: Madáretetokészítés Szatmáriné Kajári Gabriella 2009.nov. 12. Gyujtött, újrahasznosítható és természetes anyagokból készítjük; felelősségérzet alakítása  
2.19 Szöv.é.szöv.a.: Állati hírességek Szatmáriné Kajári Gabriella 2009.nov. 13. Ism.terj. szöveg olvasása, ismeretek feldolgozása, rendszerezés  
2.20 Szöv.é.szöv.a.: Állati hírességek Szatmáriné Kajári Gabriella 2009.nov. 13. Ism.terj. szöveg olvasása, ismeretek feldolgozása, rendszerezés  
3. Zárás
3.1 Szabadidő: Az elkészült munkadarabokból tabló összeállítása Szatmáriné Kajári Gabriella
Püski Gáborné
Juhász Józsefné
2009.nov. 26. Válogatás, tolerancia, ízlésfejlesztés  
3.2 Szabadidő: A projekt tartalmi áttekintése Szatmáriné Kajári Gabriella 2009.nov. 26. Az események, feldolgozott témák áttekintése a munkadarabok, a napló alapján.  
3.3 Szabadidő: Hogy tetszett? Hasznos volt? Szatmáriné Kajári Gabriella 2009.nov. 26. Tetszésnyilvánítás a megismert szimbólumokkal kifejezve  

ÉRTÉKELÉS

Eredmények: A gyerekek életkorának és helyi adottságainknak megfelelően választottuk ki a feldolgozásra kerülő témákat. Minden segítséget megkaptunk a szülőktől. Vitték az osztályt a külső helyszínekre, a kért gyűjtőmunkában maximális támogatást adtak. A gyerekek könyveket hoztak, aktívak voltak a foglalkozásokon, szívesen végezték a gyűjtőmunkát. A mindennapi életünkben tapasztalható, hogy figyelnek a megbeszélt fontos teendőkre.
Nyilvánosság: A projekt zárásaként tablót készítünk. Egyéb munkadarabjainkból is állítunk ki, amit az iskola aulájában helyezünk el. Így a szülők, s minden iskolánkba betérő értesül erről a tevékenységről. A kutyamenhelyen tett látogatásunkról újságcikk, a helyi TV-ben rövid hír számolt be. A projektről képeket teszünk fel iskolánk honlapjára.

Környezetvédelmi projekt óravázlatai

Szövegértés, szövegalkotás
A projekt célja: A tanulók megismertetése a szűkebb környezet jellemzőivel, s a tágabb társadalmi és természeti folyamatok törvényszerűségeivel. Gyakorlati példákon keresztül észrevétetni a kedvező-kedvezotlen folyamatokat, az egyén, a családok, a munkahelyek felelősségét. Így elősegíteni a mai kisiskolások környezettudatos felnőtté válását.
Képességek, készségek fejlesztése: Mintakövetés széleskörű tapasztalatszerzés alapján.
Értékek, szabályok, viselkedési formák bemutatása iskolai, családi és a tágabb környezet példái alapján. Felelősségérzet alakítása az élőlényekkel kapcsolatban. A megfigyelőképesség, a szóbeli kifejezőképesség ,az olvasás, fantázia fejlesztése.

A projekt indítása, 2 óra
Ráhangolódás:
Megnyugtató zene hallgatása. Lazulj el! Hova képzeled magad, milyen környezetbe? Érzések, vélemények elmondása, lerajzolása
Idő: 15 perc
Eszköz: CD, papír, színes ceruza
Feldolgozás

  1. Hogy még sokáig élvezhessük a természet adta örömöket, vigyáznunk kell rá.
    • Mit jelent a szó: környezet?
    • A csoportok írják össze mire gondolnak!
    • Ellenőrzés
    • Idő: 10 perc
    • Eszköz: lap, írószer
  2. A környezet szó megkeresése az Ablak zsiráfban
    • A csoportok olvassák el egymásnak a meghatározást
    • Bemutatás hangos olvasással
    • Idő: 10 perc
    • Eszköz: Ablak zsiráf
  3. Mire kell vigyáznunk, mit kell védenünk? A csoportok gyűjtsék össze mire gondolnak.
    • Ellenőrzés után a fogalmakból táblánál szópiramist alkotunk. (víz, föld, levegő, állatok, növények)
    • Idő: 15 perc
    • Eszköz:lap, írószer
  4. Rajzoljuk meg ezt a környezetet! 2 ív csomagolópapírra föld, víz, levegő színezése, majd az előző feladatban gyűjtött fogalmak felrakása a megfelelő helyre.
    • Idő: 20 perc
    • Eszköz: 2 ív csomagolópapír, zsírkréta
  5. Beszélgetés az ember felelősségéről
    • Idő: 5 perc
    • A projekt kapcsán feldolgozásra kerülő témák meghatározása
    • Séta a környéken
    • Szelektív hulladékgyűjtés
    • Gondoskodás a madarakról
    • Látogatás a kutyamenhelyre
    • Látogatás a városi komposztálótelepre
    • Origamizás
    • Rajz és bábkészítés
    • Film megtekintése
    • Idő: 10 perc
  6. Játék: zsákban növényi részek, termések, levél, toll – ismerd fel ezeket tapintás alapján
    • Idő: 5 perc
    • Eszköz: tapintással felismerendő növényi részek
  7. Naplóvezetés, tetszésnyilvánítás megbeszélése A projekt órákról naplót fognak vezetni a gyerekek. A naplóvezetés fontosabb ismérvei
  8. Gyűjtőmunka indítása: újrahasznosítható szimbólummal ellátott csomagolások gyűjtése
    • A szimbólum megismertetése a tanulókkal
    • Idő: 5 perc
    • Eszköz: A szimbólum bemutatása

Értékelés

Ismeretterjesztő film megtekintése. A szelektív hulladékgyűjtés
1+2 óra

  1. Ismeretterjesztő film : vásárlási szokások – a háztartásokban keletkező hulladék válogatása. A hulladékok újrafeldolgozása
    • Idő: 45 perc
    • Eszköz: DVD film
  2. Élmények megbeszélése a film kapcsán
    • Idő: 10 perc

Ráhangolódás

Zenehallgatás
Következtetés: a természet rendjének fenntartása érdekében óvnunk kell környezetünket.
Idő: 7 perc

Feldolgozás

  1. Írjatok össze minél több dolgot, ami a tanteremben található.Rendezzétek aszerint, hogy miből készült. (papír, fém, fa , műanyag , üveg)
    • Csoport munka
    • Idő: 10 perc
    • Eszköz: papírlapok, írószer
  2. A hulladék és a szemét fogalmának megkülönböztetése
    • Hivatkozás a filmben látottakra.
    • Frontális beszélgetés
  3. Feladatlap megoldása önállóan (újrahasznosítható anyagok)
    • Idő: 5 perc
    • Eszköz :feladatlap
  4. A komposztálás:- példák a családban
    • Idő: 10 perc
  5. Feladatlap: Igaz- hamis, önálló válaszadás
    • Idő: 20 perc
    • Eszköz: Öko kiadvány – feladatlap
  6. "Öko Panna és Palkó kalandjai" füzet : olvasás, színezés
    • Idő: 20 perc
    • Eszköz: munkafüzet, színes ceruza
    • Önálló munka

Értékelés

Szabadidő
Séta a környéken
Megfigyelési feladatok: Az utcák rendezettsége
Mit csinálnak az avarral az emberek?
Szelektív gyűjtőkonténerek színe, mibe mit teszünk?
Mivel közlekednek? ( gyalogos, kerékpáros, autós aránya)

Kutyaságok - 2 óra
Ráhangolódás:

  • Kutyatár c. vers felidézése
  • Kutyákkal kapcsolatos saját élmény meghallgatása
  • Barchóbázás
  • Képek nézegetése ismert kutyafajtákról
  • Idő: 10 perc

Tartalom feldolgozása

  1. Hirdetés olvasása. Elveszett a kutya
    • Információk keresése a hirdetésben, a válaszok jelölése aláhúzással.
    • Idő: 10 perc
    • Eszköz: a hirdetés szövege, ceruza
    • Páros munka
  2. Szituácós játék: Képzeld el, hogy meglett a keresett kutyus. Játsszuk el. Önként vállalkozó párok.
    • Idő: 5 perc
  3. Figyelemfelhívó táblák olvasása: Pl. Vigyázz a kutya harap!
    • Beszélgetés e táblák jelentoségérol
    • Idő: 8 perc
    • Eszköz : Feliratok szövege
    • Egyéni és frontális munka
  4. Beteg a kutya. Tájékozódás egy állatpatika reklámtábláján
    • Fontos információk kigyűjtése
    • A párok egymásnak tesznek fel kérdéseket: Pl: Mi a gyógyszertár neve? Hol van a gyógyszertár? Mi a kutya baja?....
    • Idő: 15 perc
    • Eszköz: Reklámtáblák szövege
    • Páros munka
  5. Tamkó Sirató Károly: Kuli és a puli c. verse
    • A vers bemutatása
    • Önálló olvasás – ismeretlen szavak jelölése
    • A vers értésének igazolása kérdésekre adott válaszokkal
    • Idő: 15 perc
    • Eszköz: A vers szövege
    • Önálló munka
  6. Képalkotás a vers alapján
    • Idő: 15 perc
    • Eszköz: színes ceruza
    • Önálló munka
  7. Kép és a kutyafajta nevének összekapcsolása ( puli, komondor, kuvasz, tacskó, németjuhász, foxi, bernáthegyi, vizsla)
    • Idő: 5 perc
    • Eszköz: feladatlap
    • Páros munka
  8. Általánosítás: Felelősségérzet alakítása az állatok iránt.

Értékelés

Látogatás a városi komposztáló telepre és a kutyamenhelyre
2 óra
A szervezés az előkészítő időszakban megtörtént. A fogadók örömmel vették látogatásunkat. Az utazást szülői segítséggel oldottuk meg.
A komposztáló telepen láttuk a hatalmas tömegű zöldhulladékot. Beszéltek róla és be is mutatták a szükséges munkafolyamatokat. Majd láttuk a végterméket. Így remélhetően maradandó élmény lesz ez a környezetbarát eljárás azoknak a gyerekeknek is, akiknél otthon a komposztálás nem szokás.
A kutyamenhely "lakói" már messziről tudatták velünk, hogy jó irányba haladunk. A várostól néhány km-re jóérzésű, elkötelezett állatbarát emberek alakították ki a menhelyet. Sajnos folyamatosan sok lakója van.Most megközelítoleg 120 kutyáról kell gondoskodniuk. A tanítványok szeretettel vették körül az állatokat. Elgondolkodtató volt számukra a látvány, s néhány kutya története, amit az állatvédők meséltek. Célunkat, hogy elindítsuk a gyerekekben a felelősségérzetet az állattartással kapcsolatban, vélhetően elértük.

Állati hírességek - 2 óra
Ráhangolódás:

  • Kutyai testbeszéd – Mutass be egy-egy "kutyavéleményt" – Mire gondolnak a többiek?
  • Jól van, jól van kiskutyám.. címu játék
  • Beszélgetés : A kutyamenhelyen szerzett tapasztalatok megbeszélése
  • Mit segítenek nekünk az állatok?
  • Tudtok-e híres állatokról?
  • Idő: 20 perc
  • Frontális munka

Tartalom feldolgozása:

  1. Kántor / Mancs c. szöveg elolvasása 2x, némán. Gyengén olvasóknak tanító mutatja be.
    • Hosszú szavak olvasásának kiemelt gyakorlása
    • Idő: 10 perc
    • Eszköz: szöveg
  2. Válaszadás kérdésekre
    • Idő: 12 perc
    • Eszköz: vonalzó, ceruza
  3. Szómagyarázatok összekötéssel párban
    • Idő: 5 perc
    • Eszköz: feladatkártyák
  4. Hangos olvasás: differenciáltan ( gyengén olvasók a hosszú szavakat tartalmazó részt nem olvassák)
  5. Állítások rendszerezése – önálló munka (Mancsra és Kántorra vonatkozóak)
    • Ellenőrzés
  6. Pro és kontra: 2 csoport – felkészülnek: Miért jó ha kutyát tartasz, miért nem jó.
    • Válasszanak képviselot. Ők próbálják egymást meggyőzni , de a csapattagok segíthetnek a képviselőjüknek.

Értékelés

Időpont: 2009. november 12.
Osztály: 2. osztály
Hely: Czina Sándor Tagintézmény Orosháza
Tantárgy: Informatika
Témakör: Környezetvédelem
Tanító: Dienes István
I. Bevezeto rész: Óra eleji ismétlés, billentyűzethasználat.
II. Fo rész: Környezetvédelem
Beszélgetés a környezetvédelem fontosságáról. Te hogyan véded környezetedet?
Az interneten található környezetvédelemmel kapcsolatos képek bemutatása, megbeszélése.
Környezetvédelemmel kapcsolatos weboldalak felkeresése.

http://kornyezetvedelem.net
http://www.kutatokejszakaja.hu/doc/A_Nagy_Terv_bemutatkozik.pdf
http://www.geographic.hu/index.php?act=napi&id=1939
http://www.energiasuli.elmu.hu
http://nedobdel.uw.hu/

III. Befejezo rész:
Az órán tanult új ismeretek, fogalmak ismétlése, elmélyítése, pontosítása.

Óravázlat: Projekt – Környezetvédelem 2. osztály- 2009. novembere
Környezetismeret

  • Móra Ferenc : A cinege cipoje
    • Költözo madaraink – itthon maradók
  • Madárvédelem: - Madáretetok készítése
    • / mi adható és mi nem nekik/
    • / vízrol való gondoskodás/
    • A versbol csoportmunkában a madarak neveinek kigyujtése.
  • Móra Ferenc : Megjöttek a fecskéink c. részlet
    • Milyen hasznot hajtanak a madarak az embernek?
    • A szövegrészletben is keresssük meg! /csoportmunka/
    • Az általunk készített madáreteto kihelyezése a szabadba!
    • Magvakkal feltöltés- felelősök megválasztása.

Óravázlat:- Projekt - Környezetvédelem -2009 novembere
Szabadidős tevékenység: - ORIGAMI HAJTOGATÁS
2. osztály
A Föld, víz, levegő védelme.
Találós feladat:- állatnevek kitalálása
Ebbol - HAL, PAPAGÁJ, KUTYA – hajtogatása
Csoportalakítás /segítségadás a társnak/
Modell bemutatásával lépésről lépésre a figurák meghajtogatása
Társak munkájának véleményezése.
A legsikerültebbek kiválasztása a csoportban- tabló dekorálása ezekkel.