3 hetet meghaladó projekt
Környezetvédelem /3 hetet meghaladó projekt/
Célja: A tanulók megismertetése a szukebb környezet jellemzoivel, s a tágabb társadalmi és természeti folyamatok törvényszeruségeivel. Gyakorlati példákon keresztül észrevétetni a kedvezo-kedvezotlen folyamatokat, a családok, munkahelyek felelosségét. Így elosegíteni a mai kisiskolások környezettudatos felnotté válását.
Sikerkritériuma: A tanulók 70%-ának tetszettek és hasznosnak találták a foglalkozásokat; felszólítás nélkül is vigyáznak a tanterem rendjére; takarékosan bánnak az energiával és a vízzel; a következo hulladékgyujtésen is eredményesek lesznek; folyamatosan gyujtik a szárazelemet; télen etetik a madarakat; társaikat is környezettudatos magatartásra buzdítják
Időtartama: 2009. november 2-tol 2009. november 26.
Szervezeti keretei: tanítási órák, szabadidos foglalkozások
Felelőse: Szatmáriné Kajári Gabriella
Projekttermék: tabló, rajz, plakát, zöldség-és gyümölcsbáb, napló
Levél a szülőknek:
Tisztelt Szülők!
Ismeretes Önök előtt, hogy gyermekük részt vesz a TÁMOP 3.1.4 pályázat által támogatott kompetencia alapú oktatásban. A pályázat része esetünkben egy három hetet meghaladó projekt lebonyolítása november első három hetében.
Ennek témája: Környezetvédelem.
Az első héten az előkészítés, szervezés, a feladatok kijelölése történik meg. A második héten a tényleges témafeldolgozás. Ezzel foglalkozunk szövegértés-szövegalkotás órákon, egy matematika, egy környezetismeret, egy rajz, egy technika, egy informatika órán, s két délutáni szabadidős foglalkozáson. A harmadik héten kiállítjuk a gyerekmunkákat, s a gyűjtött anyagot. A program része lesz, hogy november 10-én, kedden 10 órakor elmegyünk a kutyamenhelyre. A gyerekek szállítását szülői segítséggel oldjuk meg. Gyűjteni olyan dolgokat kell, amin rajta van az "újra hasznosított" embléma.
Köszönöm segítségüket: Szatmáriné Kajári Gabriella
osztályfőnök
Orosháza, 2009. nov. 2.
Tevékenység | Felelős | Határidő | Eszközök | Megjegyzés | |
1. | Tervezés/előkészítés | ||||
1.1 | Megbeszélés a kollégákkal | Szatmáriné Kajári Gabriella | 2009. okt. 22. | Tájékozódás a szakirodalomban | |
1.2 | Szülők tájékoztatása | Szatmáriné Kajári Gabriella | 2009. nov. 2. | levél | |
2. | Megvalósítás/végrehajtás | ||||
2.1 | Szöv.é.szöv.a.: A projekt indítása, témák kiválasztása | Szatmáriné Kajári Gabriella | 2009. nov. 5. | Szakkönyvek, a gyerekek tapasztalatai | |
2.2 | Szöv.é.szöv.a.: Naplóvezetés megbeszélése, tetszésnyilvánítás formája | Szatmáriné Kajári Gabriella | 2009. nov. 5. | A naplóvezetés tartalmi és formai jegyeinek megbeszélése; a "smile" , mint tetszésnyilvánítási szimbólum | |
2.3 | Szöv.é.szöv.a: Ismeretterjesztő film megtekintése a hulladékhasznosításról | Szatmáriné Kajári Gabriella | 2009. nov. 6. | Dvd film | |
2.4 | Szöv.é.szöv.a.: A szelektív hulladékgyűjtés fogalma ; gyűjtőmunka indítása | Szatmáriné Kajári Gabriella | 2009. nov. 6. | ÖKO kht munkafüzete; "újrahasznosítható" és "természetbarát termék" szimbólumának bemutatása | |
2.5 | Szabadidő: Tanulmányi séta | Szatmáriné Kajári Gabriella | 2009. nov. 6. | A gyűjtőkonténerek színének megfigyelése | |
2.6 | Szöv.é.szöv.a.: A szelektív hulladékgyűjtés | Szatmáriné Kajári Gabriella | 2009. nov. 9. | Rendszerezés. A szemét és a hulladék fogalma. A komposztálás.Feladatlap | |
2.7 | Körny.ism.: A madarak haszna | Püski Gáborné | 2009. nov. 9. | Madáretetés.Költözomadarak. Irodalmi szemelvények. Feladatlap. |
|
2.8 | Szatmáriné Kajári Gabriella | Szöv.é.szöv.a.:Mit tehetünk a természet rendjének megóvásáért? | 2009.nov. 10. | Tanácsok adása, célok meghatározása csoportmunkában | |
2.9 | Szöv.é.szöv.a.: Ilyen volt, ilyen lett… | Szatmáriné Kajári Gabriella | 2009.nov. 10. | Plakátkészítés | |
2.10 | Rajz: Tájkép készítése préselt falevelekből | Juhász Józsefné | 2009.nov. 10. | Tájképkészítés csoportmunkában | |
2.11 | Szöv.é.szöv.a.: Kutyaságok | Szatmáriné Kajári Gabriella | 2009.nov. 11. | Hirdetések, ism.közlő táblák, szövegek tudatos olvasása; következtetések | |
2.12 | Szöv.é.szöv.a.: Kutyaságok | Szatmáriné Kajári Gabriella | 2009.nov. 11. | Hirdetések, ism.közlő táblák, szövegek tudatos olvasása; következtetések | |
2.13 | Technika: Bábok készítése zöldségbol, gyümölcsből | Juhász Józsefné | 2009.nov. 11. | Kreativitás, fantázia fejlesztése a bábkészítés során | |
2.14 | Szabadidő: Origamizás | Püski Gáborné | 2009.nov. 11. | Környezetünkben gyakran eloforduló növények, állatok hajtogatása | |
2.15 | Informatika : Teszt a hulladékgyujtésről | Dienes István | 2009.nov. 12. | Ismeretek rendszerezése | |
2.16 | Szöv.é.szöv.a.: Látogatás a városi komposzttelepre | Szatmáriné Kajári Gabriella | 2009.nov. 12. | A komposztálási lehetoség bemutatása, a munkafolyamatok megtekintése | |
2.17 | Szöv.é.szöv.a.: Látogatás a kutyamenhelyre | Szatmáriné Kajári Gabriella | 2009.nov. 12. | Kik gondoskodnak a gazdátlanul maradt állatokról? Felelősségérzet befolyásolása | |
2.18 | Szabadidő: Madáretetokészítés | Szatmáriné Kajári Gabriella | 2009.nov. 12. | Gyujtött, újrahasznosítható és természetes anyagokból készítjük; felelősségérzet alakítása | |
2.19 | Szöv.é.szöv.a.: Állati hírességek | Szatmáriné Kajári Gabriella | 2009.nov. 13. | Ism.terj. szöveg olvasása, ismeretek feldolgozása, rendszerezés | |
2.20 | Szöv.é.szöv.a.: Állati hírességek | Szatmáriné Kajári Gabriella | 2009.nov. 13. | Ism.terj. szöveg olvasása, ismeretek feldolgozása, rendszerezés | |
3. | Zárás | ||||
3.1 | Szabadidő: Az elkészült munkadarabokból tabló összeállítása | Szatmáriné Kajári Gabriella Püski Gáborné Juhász Józsefné |
2009.nov. 26. | Válogatás, tolerancia, ízlésfejlesztés | |
3.2 | Szabadidő: A projekt tartalmi áttekintése | Szatmáriné Kajári Gabriella | 2009.nov. 26. | Az események, feldolgozott témák áttekintése a munkadarabok, a napló alapján. | |
3.3 | Szabadidő: Hogy tetszett? Hasznos volt? | Szatmáriné Kajári Gabriella | 2009.nov. 26. | Tetszésnyilvánítás a megismert szimbólumokkal kifejezve |
ÉRTÉKELÉS
Eredmények: A gyerekek életkorának és helyi adottságainknak megfelelően választottuk ki a feldolgozásra kerülő témákat. Minden segítséget megkaptunk a szülőktől. Vitték az osztályt a külső helyszínekre, a kért gyűjtőmunkában maximális támogatást adtak. A gyerekek könyveket hoztak, aktívak voltak a foglalkozásokon, szívesen végezték a gyűjtőmunkát. A mindennapi életünkben tapasztalható, hogy figyelnek a megbeszélt fontos teendőkre.
Nyilvánosság: A projekt zárásaként tablót készítünk. Egyéb munkadarabjainkból is állítunk ki, amit az iskola aulájában helyezünk el. Így a szülők, s minden iskolánkba betérő értesül erről a tevékenységről. A kutyamenhelyen tett látogatásunkról újságcikk, a helyi TV-ben rövid hír számolt be. A projektről képeket teszünk fel iskolánk honlapjára.
Környezetvédelmi projekt óravázlatai
Szövegértés, szövegalkotás
A projekt célja: A tanulók megismertetése a szűkebb környezet jellemzőivel, s a tágabb társadalmi és természeti folyamatok törvényszerűségeivel. Gyakorlati példákon keresztül észrevétetni a kedvező-kedvezotlen folyamatokat, az egyén, a családok, a munkahelyek felelősségét. Így elősegíteni a mai kisiskolások környezettudatos felnőtté válását.
Képességek, készségek fejlesztése: Mintakövetés széleskörű tapasztalatszerzés alapján.
Értékek, szabályok, viselkedési formák bemutatása iskolai, családi és a tágabb környezet példái alapján. Felelősségérzet alakítása az élőlényekkel kapcsolatban. A megfigyelőképesség, a szóbeli kifejezőképesség ,az olvasás, fantázia fejlesztése.
A projekt indítása, 2 óra
Ráhangolódás: Megnyugtató zene hallgatása. Lazulj el! Hova képzeled magad, milyen környezetbe? Érzések, vélemények elmondása, lerajzolása
Idő: 15 perc
Eszköz: CD, papír, színes ceruza
Feldolgozás
- Hogy még sokáig élvezhessük a természet adta örömöket, vigyáznunk kell rá.
- Mit jelent a szó: környezet?
- A csoportok írják össze mire gondolnak!
- Ellenőrzés
- Idő: 10 perc
- Eszköz: lap, írószer
- A környezet szó megkeresése az Ablak zsiráfban
- A csoportok olvassák el egymásnak a meghatározást
- Bemutatás hangos olvasással
- Idő: 10 perc
- Eszköz: Ablak zsiráf
- Mire kell vigyáznunk, mit kell védenünk? A csoportok gyűjtsék össze mire gondolnak.
- Ellenőrzés után a fogalmakból táblánál szópiramist alkotunk. (víz, föld, levegő, állatok, növények)
- Idő: 15 perc
- Eszköz:lap, írószer
- Rajzoljuk meg ezt a környezetet! 2 ív csomagolópapírra föld, víz, levegő színezése, majd az előző feladatban gyűjtött fogalmak felrakása a megfelelő helyre.
- Idő: 20 perc
- Eszköz: 2 ív csomagolópapír, zsírkréta
- Beszélgetés az ember felelősségéről
- Idő: 5 perc
- A projekt kapcsán feldolgozásra kerülő témák meghatározása
- Séta a környéken
- Szelektív hulladékgyűjtés
- Gondoskodás a madarakról
- Látogatás a kutyamenhelyre
- Látogatás a városi komposztálótelepre
- Origamizás
- Rajz és bábkészítés
- Film megtekintése
- Idő: 10 perc
- Játék: zsákban növényi részek, termések, levél, toll – ismerd fel ezeket tapintás alapján
- Idő: 5 perc
- Eszköz: tapintással felismerendő növényi részek
- Naplóvezetés, tetszésnyilvánítás megbeszélése A projekt órákról naplót fognak vezetni a gyerekek. A naplóvezetés fontosabb ismérvei
- Gyűjtőmunka indítása: újrahasznosítható szimbólummal ellátott csomagolások gyűjtése
- A szimbólum megismertetése a tanulókkal
- Idő: 5 perc
- Eszköz: A szimbólum bemutatása
Értékelés
Ismeretterjesztő film megtekintése. A szelektív hulladékgyűjtés
1+2 óra
- Ismeretterjesztő film : vásárlási szokások – a háztartásokban keletkező hulladék válogatása. A hulladékok újrafeldolgozása
- Idő: 45 perc
- Eszköz: DVD film
- Élmények megbeszélése a film kapcsán
- Idő: 10 perc
Ráhangolódás
Zenehallgatás
Következtetés: a természet rendjének fenntartása érdekében óvnunk kell környezetünket.
Idő: 7 perc
Feldolgozás
- Írjatok össze minél több dolgot, ami a tanteremben található.Rendezzétek aszerint, hogy miből készült. (papír, fém, fa , műanyag , üveg)
- Csoport munka
- Idő: 10 perc
- Eszköz: papírlapok, írószer
- A hulladék és a szemét fogalmának megkülönböztetése
- Hivatkozás a filmben látottakra.
- Frontális beszélgetés
- Feladatlap megoldása önállóan (újrahasznosítható anyagok)
- Idő: 5 perc
- Eszköz :feladatlap
- A komposztálás:- példák a családban
- Idő: 10 perc
- Feladatlap: Igaz- hamis, önálló válaszadás
- Idő: 20 perc
- Eszköz: Öko kiadvány – feladatlap
- "Öko Panna és Palkó kalandjai" füzet : olvasás, színezés
- Idő: 20 perc
- Eszköz: munkafüzet, színes ceruza
- Önálló munka
Értékelés
Szabadidő
Séta a környéken
Megfigyelési feladatok: Az utcák rendezettsége
Mit csinálnak az avarral az emberek?
Szelektív gyűjtőkonténerek színe, mibe mit teszünk?
Mivel közlekednek? ( gyalogos, kerékpáros, autós aránya)
Kutyaságok - 2 óra
Ráhangolódás:
- Kutyatár c. vers felidézése
- Kutyákkal kapcsolatos saját élmény meghallgatása
- Barchóbázás
- Képek nézegetése ismert kutyafajtákról
- Idő: 10 perc
Tartalom feldolgozása
- Hirdetés olvasása. Elveszett a kutya
- Információk keresése a hirdetésben, a válaszok jelölése aláhúzással.
- Idő: 10 perc
- Eszköz: a hirdetés szövege, ceruza
- Páros munka
- Szituácós játék: Képzeld el, hogy meglett a keresett kutyus. Játsszuk el. Önként vállalkozó párok.
- Idő: 5 perc
- Figyelemfelhívó táblák olvasása: Pl. Vigyázz a kutya harap!
- Beszélgetés e táblák jelentoségérol
- Idő: 8 perc
- Eszköz : Feliratok szövege
- Egyéni és frontális munka
- Beteg a kutya. Tájékozódás egy állatpatika reklámtábláján
- Fontos információk kigyűjtése
- A párok egymásnak tesznek fel kérdéseket: Pl: Mi a gyógyszertár neve? Hol van a gyógyszertár? Mi a kutya baja?....
- Idő: 15 perc
- Eszköz: Reklámtáblák szövege
- Páros munka
- Tamkó Sirató Károly: Kuli és a puli c. verse
- A vers bemutatása
- Önálló olvasás – ismeretlen szavak jelölése
- A vers értésének igazolása kérdésekre adott válaszokkal
- Idő: 15 perc
- Eszköz: A vers szövege
- Önálló munka
- Képalkotás a vers alapján
- Idő: 15 perc
- Eszköz: színes ceruza
- Önálló munka
- Kép és a kutyafajta nevének összekapcsolása ( puli, komondor, kuvasz, tacskó, németjuhász, foxi, bernáthegyi, vizsla)
- Idő: 5 perc
- Eszköz: feladatlap
- Páros munka
- Általánosítás: Felelősségérzet alakítása az állatok iránt.
Értékelés
Látogatás a városi komposztáló telepre és a kutyamenhelyre
2 óra
A szervezés az előkészítő időszakban megtörtént. A fogadók örömmel vették látogatásunkat. Az utazást szülői segítséggel oldottuk meg.
A komposztáló telepen láttuk a hatalmas tömegű zöldhulladékot. Beszéltek róla és be is mutatták a szükséges munkafolyamatokat. Majd láttuk a végterméket. Így remélhetően maradandó élmény lesz ez a környezetbarát eljárás azoknak a gyerekeknek is, akiknél otthon a komposztálás nem szokás.
A kutyamenhely "lakói" már messziről tudatták velünk, hogy jó irányba haladunk. A várostól néhány km-re jóérzésű, elkötelezett állatbarát emberek alakították ki a menhelyet. Sajnos folyamatosan sok lakója van.Most megközelítoleg 120 kutyáról kell gondoskodniuk. A tanítványok szeretettel vették körül az állatokat. Elgondolkodtató volt számukra a látvány, s néhány kutya története, amit az állatvédők meséltek. Célunkat, hogy elindítsuk a gyerekekben a felelősségérzetet az állattartással kapcsolatban, vélhetően elértük.
Állati hírességek - 2 óra
Ráhangolódás:
- Kutyai testbeszéd – Mutass be egy-egy "kutyavéleményt" – Mire gondolnak a többiek?
- Jól van, jól van kiskutyám.. címu játék
- Beszélgetés : A kutyamenhelyen szerzett tapasztalatok megbeszélése
- Mit segítenek nekünk az állatok?
- Tudtok-e híres állatokról?
- Idő: 20 perc
- Frontális munka
Tartalom feldolgozása:
- Kántor / Mancs c. szöveg elolvasása 2x, némán. Gyengén olvasóknak tanító mutatja be.
- Hosszú szavak olvasásának kiemelt gyakorlása
- Idő: 10 perc
- Eszköz: szöveg
- Válaszadás kérdésekre
- Idő: 12 perc
- Eszköz: vonalzó, ceruza
- Szómagyarázatok összekötéssel párban
- Idő: 5 perc
- Eszköz: feladatkártyák
- Hangos olvasás: differenciáltan ( gyengén olvasók a hosszú szavakat tartalmazó részt nem olvassák)
- Állítások rendszerezése – önálló munka (Mancsra és Kántorra vonatkozóak)
- Ellenőrzés
- Pro és kontra: 2 csoport – felkészülnek: Miért jó ha kutyát tartasz, miért nem jó.
- Válasszanak képviselot. Ők próbálják egymást meggyőzni , de a csapattagok segíthetnek a képviselőjüknek.
- Válasszanak képviselot. Ők próbálják egymást meggyőzni , de a csapattagok segíthetnek a képviselőjüknek.
Értékelés
Időpont: 2009. november 12.
Osztály: 2. osztály
Hely: Czina Sándor Tagintézmény Orosháza
Tantárgy: Informatika
Témakör: Környezetvédelem
Tanító: Dienes István
I. Bevezeto rész: Óra eleji ismétlés, billentyűzethasználat.
II. Fo rész: Környezetvédelem
Beszélgetés a környezetvédelem fontosságáról. Te hogyan véded környezetedet?
Az interneten található környezetvédelemmel kapcsolatos képek bemutatása, megbeszélése.
Környezetvédelemmel kapcsolatos weboldalak felkeresése.
http://kornyezetvedelem.net
http://www.kutatokejszakaja.hu/doc/A_Nagy_Terv_bemutatkozik.pdf
http://www.geographic.hu/index.php?act=napi&id=1939
http://www.energiasuli.elmu.hu
http://nedobdel.uw.hu/
III. Befejezo rész:
Az órán tanult új ismeretek, fogalmak ismétlése, elmélyítése, pontosítása.
Óravázlat: Projekt – Környezetvédelem 2. osztály- 2009. novembere
Környezetismeret
- Móra Ferenc : A cinege cipoje
- Költözo madaraink – itthon maradók
- Madárvédelem: - Madáretetok készítése
- / mi adható és mi nem nekik/
- / vízrol való gondoskodás/
- A versbol csoportmunkában a madarak neveinek kigyujtése.
- Móra Ferenc : Megjöttek a fecskéink c. részlet
- Milyen hasznot hajtanak a madarak az embernek?
- A szövegrészletben is keresssük meg! /csoportmunka/
- Az általunk készített madáreteto kihelyezése a szabadba!
- Magvakkal feltöltés- felelősök megválasztása.
Óravázlat:- Projekt - Környezetvédelem -2009 novembere
Szabadidős tevékenység: - ORIGAMI HAJTOGATÁS
2. osztály
A Föld, víz, levegő védelme.
Találós feladat:- állatnevek kitalálása
Ebbol - HAL, PAPAGÁJ, KUTYA – hajtogatása
Csoportalakítás /segítségadás a társnak/
Modell bemutatásával lépésről lépésre a figurák meghajtogatása
Társak munkájának véleményezése.
A legsikerültebbek kiválasztása a csoportban- tabló dekorálása ezekkel.